Tanuljunk könnyen, gyorsan újraéleszteni!

Világszerte vita tárgya, hogyan lehetne az embereket megtanítani az újraélesztés alapismereteire.

Szegedi Zoltán bemutatkozás fotó 01

Abban azonban minden szakember véleménye mindenhol megegyezik, hogy ezt mindenki megtanulhatja és ez mindenkinek az érdeke. Magyarországon is évente ezreket hozhatnának vissza a halálból azok, akik a hirtelen szívhalál pillanatában – utcán, bevásárlóközpontban, focipályán – annak a közelében tartózkodnak, aki azonnali segítségre szorul.

Az alábbiakban az Európai Újraélesztési Társaság 2005. novemberi laikusoknak szóló ajánlása olvasható, rövidített változatban:
A legfontosabb üzenet az, hogy keringés-légzésleállás esetén mindenképp tenni kell valamit, mert a folyamatok csak egy pontig visszafordíthatóak. Fontos ismerni, gyakorolni a technikákat, de a legfontosabb mégis az, hogy cselekedjen akkor, ha szükség van rá, még akkor is, ha kivitelezésbe hibák csúsznak be, még akkor is ha bizonytalannak érzi magát.

1997. évi CLIV. törvény
5. §(3)e, Mindenkinek kötelessége - a tőle elvárható módon - segítséget nyújtani és a tudomása szerint arra illetékes egészségügyi szolgáltatót értesíteni, amennyiben sürgős szükség vagy veszélyeztető állapot fennállását észleli, illetve arról tudomást szerez.

"Tedd amit tudsz, azzal amid van, ott ahol éppen vagy."
T. Roosevelt

Szegedi Zoltán vagyok, több mint két évtizede dolgozom sürgősségi ellátásban. Ez idő alatt mind a gyermek, mind a felnőtt ellátásban ott voltam és vagyok. Jelenleg is napi szinten aktívan részt veszek az akut betegellátásban, és tapasztalom az ebben lévő hiányosságokat.

Munkatársaimmal országszerte tartunk magyar- és angol nyelvű elsősegélynyújtó képzéseket. Képzéseink széleskörűek, tartunk jogszabály által előírt munkahelyi tanfolyamokat, csapatépítő tréningeket, szülőknek, leendő szülőknek és nagyszülőknek, babysittereknek, gyermek elsősegélynyújtó képzéseket. Foglalkozunk a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elsősegélynyújtó képzéssel is, autósiskoláktól függetlenül. Vállaljuk óvodások, diákok képzését egyaránt.


Akik engem és csapatomat választottak

Néhány ismertebb név, akik már tudják, hogy mit és hogyan cselekedjenek.

Obi Caterpillar Aquaworld Resort Aldi Nivelco KIKA AKA Zrt. Számalk Szakközépiskola Apor Vilmos Katolikus Főiskola Samaritanus Mentőszolgálat

Partnereim

Hungária Med-M A Kisgyermek
Hungária Med-M